A mai napon rendhagyó irodalomórán vehettek részt diákjaink, amelyet Mucska Rebeka , a Közgazdasági és Pedagógiai Szakközépiskola tanulója tartott kutatómunkája keretében.
Az óra első részében a tanulók egy feladatlap segítségével mérhették fel, mennyit tudnak már a holokausztról. Ezt követően Mucska Rebeka egy tartalmas és elgondolkodtató előadást tartott a holokausztról, valamint saját dédapjáról (Kuky Alexander) aki a holokauszt elszenvedője volt, és akinek történetét személyes kutatómunkája során dolgozta fel.
Az előadás során bemutatta a deportálásról szóló egyik fontos levelezést is, amely még közelebb hozta a diákokhoz a történelem fájdalmas eseményeit.
Az előadás végén játékos, interaktív feladatokkal tehették próbára tudásukat a diákok. Az első három helyezett jutalomban részesült, de senki sem távozott üres kézzel: minden résztvevő egy kis figyelmességet kapott.
Köszönjük Mucska Rebekának a tartalmas előadást, a lelkiismeretes felkészülést és azt, hogy megosztotta velünk kutatómunkájának eredményeit!
