Novinky

        • Versmondó Fesztivál Galánta
          • Versmondó Fesztivál Galánta

          • A mai napon iskolánk diákjai méltó módon képviselték intézményünket a Galántán megrendezett Versmondó Fesztiválon, ahol igazán színvonalas és igényes előadásokkal léptek színpadra. A 9. osztályos tanulóink, Juhos Viktória és Lavu Roland, gyönyörűen tolmácsolták választott verseiket, nagy elismerést kivívva a közönségtől és a zsűritől egyaránt.

            Külön büszkeséggel tölt el bennünket, hogy Lavu Roland kimagasló szerepléséért harmadik díjban részesült, ami nagyszerű eredmény és hatalmas öröm iskolánk számára.

            Szívből gratulálunk mindkét tanulónknak szorgalmukért, tehetségükért és példamutató helytállásukért!

            Rendkívül büszkék vagyunk rájuk.

        • Második adventi gyertyagyújtás
          • Második adventi gyertyagyújtás

          • Az adventi várakozás meghitt pillanatait az ötödik osztályos tanulók tették különlegessé. Lelkes készülődésük gyümölcseként versekkel és énekekkel ajándékozták meg az iskola közösségét, ünnepi hangulatot varázsolva a főépületbe.

            A záró énekben pedig az iskola valamennyi osztálya egy szívvel-lélekkel kapcsolódott össze, így a közös dal nemcsak az advent fényét, hanem az összetartozás erejét is kifejezte.

        • Karácsonyonyi előkészületek
          • Karácsonyonyi előkészületek

          • 🎄✨ A 8. és 9. osztály gyönyörűen feldíszítette iskolánk karácsonyfáját!

            A díszítés minden pillanata igazi ünnepi varázslat volt: nevetés, jókedv és színes gömbök ragyogása töltötte meg a folyosókat. ❤️💫

            A gyerekek örömmel, lelkesedéssel és rengeteg szeretettel dolgoztak együtt — és ez bizony meg is látszik a végeredményen. 🌟🙏

            Egyre inkább ráhangolódunk a karácsony meghitt ünnepére.

        • Első adventi gyertyagyújtás
          • Első adventi gyertyagyújtás

          • Meghitt,családias légkörben gyújtottuk meg az adventi koszorú első gyertyáját.

            A gyerekekkel együtt énekeltünk, közösen hangolódtunk az ünnepre, és gyönyörű verset is hallgattunk, amely még közelebb hozta hozzánk az advent csendes fényét.

            Áldott, békés adventi időszakot kívánunk mindenkinek!

        • Rendhagyó irodalomóra
          • Rendhagyó irodalomóra

          • "Mióta távol van tőlem, azóta még jobban növekedik szerelmem" - írta levelében feleségének Mikszáth Kálmán.

            Kettejük "különös házasságát" mutatta be Sándor Ágnes előadóművész egy rendhagyó irodalomóra keretén belül, melyen iskolánk 7.-9. osztályos tanulói vettek részt.

            Mauks Ilona Mária és Mikszáth Kálmán nem mindennapi szerelme nemcsak levelezésük útján, hanem a 19. század korhűségének megfelelően került bemutatásra.

            Köszönjük a tartalmas bemutatót, amely minden résztvevő számára felejthetetlen élményt nyújtott.

        • Zöld nap
          • Zöld nap

          • Mikor, ha nem gyerekkorban kezdjük el a jövőnk megalapozásátgyermekeink környezettudatos nevelésével?A Zöld nap erre egy kiváló alkalomnak bizonyult.Ma az iskolánk felső tagozatán különböző kreatív és érdekes ismeretterjesztő játékokkal, feladatokkal igyekeztünk a gyerekeket környezetbarát életmódra nevelni.

             

            Az ember véges számú esélyt kap arra, hogy újrakezdhessen valamit ebben az életben, véges számú esélyt, hogy ha múltján nem is, de a jövőjén változtasson.

        • Poznaj slovenskú reč
          • Poznaj slovenskú reč

          • Iskolánk szervezte a "Poznaj slovenskú reč" szlovák verseny kerületi fordulóját. A galántai és dunaszerdahelyi járás versenyzői 4 kategóriában mérhették össze tudásukat szlovák nyelvből.Az országos fordulóra minden kategóriából 3-3 versenyző jutott tovább.Mindenkinek szívből gratulálunk s a továbbjutóknak további sikeres felkészülést kívánunk! :)

        • Iskolakezdés
          • Iskolakezdés

          • Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!

            A 2022/2023-as tanév ünnepélyes megnyitójáraszeptember 5-én ( hétfőn), 8.00 órai kezdettel kerül sor az iskola épületében.A tanévnyitó az iskolarádión keresztül fog megvalósulni, amelyet minden évfolyam a saját osztályában hallgat meg. Az ünnepélyes tanévnyitó műsor után az 1. és az 5. évfolyamban rövid szülői értekezlet is lesz, ezért kérjük a szülőket, hogy kisérjék el gyermekeiket az iskolába az első napon.

            Figyelem! : Az osztályokba a tanulók kizárólag papucsban léphetnek be, ezért kérjük, hogy már az első napon hozzatok váltócipőt!

             

            Mindenkit nagy szeretettel várunk!

          • Karácsonyváró

          • Minden év legszebb időszaka Ádvent, amely a keresztény kultúrkörben a karácsony napját megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak. A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig tart. Iskolánk diákjai már novembertől hangolódnak a karácsonyra. Ennek egyik szép hagyománya a minden évben megrendezett Karácsonyváró alkotóműhely, ahol kicsik és nagyok együtt készítenek az ünneppel kapcsolatos kis ajándék- és dísztárgyakat.

        • Mézeskalácssütés
          • Mézeskalácssütés

          • MÉZESKALÁCS

            Ünnepi csendben

            fényes a mécses,

            készül a mézes,

            illata édes,

            tojás, liszt,cukor, zsír,

            fűszer kell bele sok,

            összerakom gyorsan,

            ha ügyes vagyok!

            Liszthó szitálgat,

            szállnak a pelyhek,

            mintha leszállna

            a földre a felleg,

            selymes és puha és

            belepi a kezem,

            de ha beletüszkölök

            (prüssz) jaj nekem!

        • Rendhagyó képzőművészeti és vizuális nevelés óra  - Galánta
          • Rendhagyó képzőművészeti és vizuális nevelés óra - Galánta

          • “A gyerekek a legnagyobb művészek, mert ők a szívükből rajzolnak.”

            Ma délután tanulóink egy csoportja 3 tárlatot tekintett meg Galántán. Elöször a saját alkotásaikat nézték meg a Városháza elöcsarnokában, majd az alsó szinten található müvészi alkotásokból meríthettek ihletet. Végül a Honismereti Múzeumban rendhagyó képzőművészeti és vizuális nevelés órán megismerkedhettek Kuffner báró műgyűjteményével, melynek közzéppontjában eredeti reneszánsz és barokk festmények voltak láthatók. A program a barokk portrék megismerésére fókuszált, a cél egy barokk stílusú selfie készítése volt drapériák és kiegészítők segítségével.

            A tartalmas délutánba belefért a játszótéri szórakozás is.

            Nagyon jól éreztük magunkat, s erröl az alábbi képek is tanúskodnak.

        • Néhány fontos információ a  2020/2021-es tanévkezdéssel kapcsolatban
          • Néhány fontos információ a 2020/2021-es tanévkezdéssel kapcsolatban

          • 1. A SZK Oktatásügyi Minisztériumának rendelkezése alapján 2020. szeptember 2-tól a tanévkezdés minden tanuló számára kötelező, a tanítás pedig az iskola működési rendje szerint zajlik.

             

            2. Az iskola a tanév folyamán az aktuális intézményi járványügyi helyzetet figyelembe véve a következő módon működik:

             

            • zöld fázis: az iskolában egyetlen tanulónál és alkalmazottnál sem merült fel a koronavírus-fertőzés gyanúja,
            • narancssárga fázis: az iskola tanulói és/vagy alkalmazottai körében felmerült a koronavírus-fertőzés gyanúja,
            • piros fázis: fertőzött az iskola 2 vagy több tanulója/ nem pedagógiai alkalmazottja, vagy egy pedagógusa

             

            3.  A tanuló iskolába lépésének napján átadja a bejáratnál a törvényes képviselő által kitöltött becsületbeli nyilatkozatot, amely az iskola honlapjáról letölthető, ill. az osztályfönököknél átvehetök.

            A becsületbeli nyilatkozat újbóli leadása kötelező a 3 napot meghaladó hiányzás esetén.

             

            4. A szülőnek be kell biztosítania gyermeke számára két arcmaszkot és egy csomag papírzsebkendőt.

             

            5. Amennyiben a szülő a gyermekén a COVID-19 tüneteit tapasztalja, haladéktalanul értesíti erről a gyermeke orvosát és az iskola igazgatóját. A szülő köteles a gyermeke számára elrendelt karatén tényét is azonnal jelenteni az igazgatónak.

             

            6. Ha a fertőzés tünetei a tanulón vagy az alkalmazottakon az iskolában jelentkeznek, haladéktalanul az iskolában erre a célra kijelölt, izolációs helyiségbe kell kísérni a személyt, majd biztosítani, hogy mielőbb elhagyja az iskolát, ill. jelenteni ezt az igazgatónőnek. Az intézmény ekkor a narancssárga, ill. piros fázisra vonatkozó intézkedéseket követi.

             

            7. A tanítás menete a Közegészségügyi Hivatal által meghatározott alapelvek szerint szerveződik: szájmaszk – távolságtartás – kézfertőtlenítés.

             

            8. Az iskola biztosítja az épületbe való belépéskor a kézfertőtlenítést és a testhömérséklet mérését. Az osztálytermekben és az illemhelyeken szintén biztosított a napi többszöri kézmosás lehetősége.

             

            9. Az AI 1-4. évf. tanulói és pedagógusai számára kötelező a szájmaszk viselete minden esetben, ha elhagyják az osztálytermet. Az AI 5-9. évf. és a gimnázium tanulói és pedagógusai számára 2020. szeptember 14-ig kötelező a szájmaszk viselete tanítás alatt is

             

            10 .Az iskola biztosítja a kézfertőtlenítéshez szükséges eszközöket, a felületek napi szinten történő többszöri fertőtlenítését, a padló felmosását, a toalettek dezinfekcióját, takarítását.

             

            11. .A tanulók étkeztetését az iskola előre meghatározott időrend szerint biztosítja.

             

            12.  2020. szeptember 14-ig a tanulók lehetőség szerint ugyanabban a teremben A tanulók étkeztetését az iskola előre meghatározott időrend szerint biztosítja.

             

            13. Szülő nem léphet be az iskola épületébe.

             

            14. A tanévnyitó sem lesz hagyományos. Az ezzel kapcsolatos információkat is megtalalálják az iskola facebook ill. weboldalán.

             

            Megértésüket köszönjük.

             

        • 2025. március 15
          • 2025. március 15

          • Do fotogalérie bol pridaný nový album 2025. március 15.

            1848/49- es magyar szabadságharc 177 évvel ezelőtt a magyarság történelmet írt. A márciusi ifjak bátorságukkal és odaadásukkal példát mutattak az egész nemzetnek. Iskolánk tanulói ünnepi müsorral tisztelegtek az 1848/49- es magyar szabadságharc és forradalom hösei elött. A színvonalas és szép ünnepi műsor által a diákok hitet tettek a nemzeti színek mellett és felidézték a 177 évvel ezelőtti március 15-e eseményeit zenés, táncos formában. Az elöadást a nemzeti dal és a szabadságról szóló versek tették keretbe. Megható felismerés volt, hogy a múlt eseményei ma is aktuálisak és március 15- e üzenete örök. Az ünnepség után a diákok a zuhogó esöben átsétáltak a Hösök szobrához, ahol a forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére koszorút helyeztek el. Szívböl gratulálunk a fellépöknek és az öket felkészítö pedagógusoknak. 🇭🇺

        • Elődeink nyomában
          • Elődeink nyomában

          • Do fotogalérie bol pridaný nový album Elődeink nyomában.

            Iskolánk tanulói Az elődeink nyomában című projekt keretén belül különféle régi mesterségeket próbálhattak ki az iskolában a tanító nénik segítségével. Szomolai házaspár segítségével megismerkedhettek a nemezeléssel és kosárfonással. Gulyás László, kovácsmester pedig bemutatta különféle díszek készítését, amit a gyerekek ki is próbálhattak és haza is vihetttek magukkal.

    • Kontakty

      • Základná škola s materskou školou s VJM - Alapiskola és Óvoda
      • 031/78 55 290 (iskola), 031/ 70 20 206 (óvoda)
      • č. 4.
        92504 Tomášikovo
        Slovakia
      • 36090361
      • tomasikovozs.edupage.org
  • Fotogaléria

    • zatiaľ žiadne údaje