Novinky

          • Tanévzáró

          • Év végi hálaadó liturgiával zártuk a 2025/2026-os tanévet.

            Iskolánk tanulói a falunk templomában gyűltek össze, ahol közösen adtunk hálát az elmúlt tanév minden öröméért, kihívásáért és eredményéért. Diákjaink gyönyörű egyházi énekekkel tették még meghittebbé az ünnepi alkalmat.

            A szentmise során az atya megható gondolatokkal fordult a gyermekekhez. Prédikációjában arra biztatta őket, hogy higgyenek önmagukban, hiszen kitartással, szorgalommal és hittel bármit elérhetnek az életben. Bármivé válhatnak, amiről álmodnak – a legfontosabb, hogy merjenek nagyot álmodni, és tegyenek is céljaikért.

            A liturgiát követően visszatértünk az iskolába, ahol tanulóink átvették jól megérdemelt bizonyítványaikat.

            Ezzel hivatalosan is megkezdődött a nyári szünet!

            Minden tanulónknak és családjuknak kívánunk vidám, élményekben gazdag, gondtalan pihenést! Töltődjetek fel, vigyázzatok magatokra, és szeptemberben új erővel találkozzunk !

            Kellemes nyári szünetet kívánunk mindenkinek!

          • Utazás 🚌🚕🚂, élmények és sok mosoly😍

          • Egy szuper év végi kiránduláson vett részt az első és a második osztály!

            Kora reggel autóbusszal mentünk Dunaszerdahelyre, majd onnan vonattal utaztunk Komáromba. A városban taxival közlekedtünk, ami sokak számára külön élmény volt.

            Felfedeztük az Európa udvart, a szökőkútnál kellemesen felfrissültünk a nagy melegben, majd elsétáltunk a kikötőhöz. A híd túloldalán már Magyarországot láthattuk.

            A nap során apró emléktárgyakat is vásároltunk, végül pedig mindenki egy finom fagyival vagy egy hűsítő jégkásával koronázta meg a kirándulást.

            Tartalmas, élményekben gazdag napot töltöttünk együtt, amelyre biztosan sokáig emlékezni fogunk.

          • Elballagtak a 9. osztályos diákjaink

          • Nagyon felemelő és megható műsorral búcsúztak iskolánktól. Jó volt látni, milyen komolyan és összeszedetten készültek erre a különleges alkalomra, és hogy mindannyian méltó módon tisztelegtek az itt töltött évek előtt.

            Ez az osztály igazán összetartó közösség volt: mindig támogatták egymást, együtt örültek a sikereknek, és egymás mellett álltak a nehezebb pillanatokban is. Reméljük, hogy ez a különleges, szinte családi kapcsolat a jövőben is megmarad közöttük.

            Diákjaink már tudják: kitartással, szorgalommal és egymás támogatásával mindenki képes megvalósítani a céljait. Vannak álmaik, amelyekért tovább fognak dolgozni és küzdeni.

            Szívből kívánjuk nekik, hogy álmaik valóra váljanak, mindig higgyenek önmagukban, és bátran induljanak el az előttük álló új úton!

            Sok sikert, kedves ballagóink!

          • Év végi kirándulás az alsó tagozaton

          • Az idei tanév végén az alsó tagozatos tanulók tartalmas és élményekkel teli napot tölthettek a diószegi Eko Parkban, ahol közelebbről is megismerkedhettek az ott élő állatokkal. Nagy örömet jelentett számukra az állatok megfigyelése és a park felfedezése.

            A nap folytatásaként a farkashidai Pillangókertbe is ellátogattak, ahol testközelből figyelhették meg a színpompás pillangókat, és számos érdekes információval gazdagodtak ezekről a különleges élőlényekről.

            Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a szép naphoz! Méltó lezárása volt az idei tanévnek, tele mosollyal, élményekkel és közös emlékekkel.

          • Jutalomkirándulás

          • Június 17-én jutalom tanulmányi kiránduláson vehettek részt iskolánk azon tanulói, akik versenyeken eredményesen szerepeltek, kiemelkedő tanulmányi eredményeket értek el, vagy szerepet vállaltak különböző aktivitásokban. Első állomásunk a győri Xantus János Állatkert volt, amely több mint 900 állatnak ad otthont a világ minden tájáról. A gyerekek nagyon élvezték a látogatást, és sok hasznos ismeretet szereztek az állatkert lakóiról. Ezután a Mosonmagyaróvári Piarista Iskola tanárai és diákjai egy finom ebéddel láttak minket vendégül, majd megtekintettük a gazdag történelmi múltra visszatekintő iskolát, amelynek egyik ablakából Kossuth Lajos szónokolt 1848-ban. Végül egy rövid városnézés után jókedvvel, elégedetten, de kissé fáradtan hazaindultunk.

          • Jutalomkirándulás – egy szép emlék a 9. év végéről

          • A tanév végén lehetőségünk volt részt venni egy jutalomkiránduláson, amely méltó lezárása lett a 9. osztálynak. Bár a nap során sokat gyalogoltunk, és a programok néha fárasztóak voltak, minden perc megérte.

            Nagyon jól éreztük magunkat, sokat nevettünk, beszélgettünk, és még jobban összekovácsolódott az osztály. Rengeteg élménnyel gazdagodtunk, új helyeket ismertünk meg, és közben sok szép emléket szereztünk.

            Ez a kirándulás nemcsak jutalom volt az egész éves munkánkért, hanem egy felejthetetlen élmény is, amelyre még sokáig szívesen emlékezünk majd vissza. Számunkra ez lett a 9. év egyik legszebb emléke.

          • Hosszú séta a malomhoz – Falunk értékeinek felfedezése

          • Óvodásainkkal egy kellemes kirándulást tettünk a tallósi malomhoz, ahol a gyerekek játékos formában ismerkedhettek meg a természet szépségeivel és a környezetvédelem fontosságával. A séta során megfigyeltük a körülöttünk lévő növényeket, beszélgettünk a természet védelméről, és élveztük a friss levegőt.

            A malomnál nagy örömmel néztük meg a háztáji állatokat: szamarat, pávát, emut, kecskéket, lovakat, tyúkokat, valamint dánszarvast és kis őzikéket. A gyerekek számára ez különleges és felejthetetlen élményt jelentett.

            A kirándulást egy vidám közös piknik tette teljessé, ahol mindenki jókedvűen pihent meg.

            A nagy melegre való tekintettel a visszaútban a helyi önkormányzat nyújtott segítséget, amelyért ezúton is hálás köszönetünket fejezzük ki.

          • Óvodai ballagás

          • Elérkezett a búcsú pillanata…

            Kis ovisaink nagy útra indulnak, az iskola felé.

            Szívünkben őrizzük a sok nevetést, játékot és közös élményt.

            Büszkék vagyunk rátok, és szeretettel engedünk tovább benneteket.

            „Az óvoda az első lépés a nagyvilág felé.”

            Vigyetek magatokkal mosolyt, barátságot és sok szép emléket.Sok sikert kívánunk az új kalandokhoz!

            Búcsúzunk, de mindig emlékezünk rátok

          • 🌿✨ Élményekkel teli hét  – a 6. osztályos kismanókkal ✨🌿

          • Egy újabb felejthetetlen hetet tölthettünk együt a mi kis 6. osztályos kismanóinkkal. 🧚‍♀️🧚‍♂️

            Rengeteg élmény, nevetés és közös pillanat gazdagította a napjainkat. Volt sok-sok fürdés a nagy melegben, sport, mozgás, vidám séták szinte minden nap, valamint izgalmas programok, amelyek még közelebb hoztak bennünket egymáshoz. ☀️🏊‍♀️⚽

            Megcsodáltuk és megsimogattuk az állatokat az állatsimogatóban 🐾, kreatívkodtunk gyöngyfűzéssel 📿, együtt pizzáztunk 🍕, esténként pedig közösen izgultunk a focimeccseken ⚽📺.

            A forró napok ellenére mindenki lelkesen vett részt a programokon, sok mosollyal, vidámsággal és kíváncsisággal. 💚

            Sok szép emlékkel, új élménnyel és közös pillanattal gazdagodtunk.Köszönjük ezt a csodás hetet – a kismanók nagyon élvezték! 🌿😊

          • Csapatépítő nap a 8. osztállyal!

          • A közösen főzött gulyásba mindenki beletette a maga tudását, lelkesedését és egy kis pluszt önmagából. Amíg rotyogott az ebéd, kiütőztünk, játszottunk, beszélgettünk és együtt töltöttünk egy igazán jó hangulatú napot.

            A végeredmény pedig minden várakozást felülmúlt: a gulyás egyszerűen fantasztikus lett!

          • 🌿 Mozgásos aktivitások a természetben az 5. osztállyal 🌿

          • Egy igazán élményekkel teli hetet tölthettünk együtt az 5. osztály tanulóival Nyárasdon. Hétfőn 11 lelkes gyermekkel és 2 pedagógussal indultunk útnak, hogy egy kicsit kiszakadjunk a mindennapokból, és a természet közelségében töltsünk néhány felejthetetlen napot egészen péntekig. 😊

            Érkezés után elfoglaltuk a szobáinkat, mindenki berendezkedett, majd kezdetét vette a közös kaland. A hét során minden napra jutott valamilyen érdekes program és mozgásos tevékenység. 🏃‍♀️🏐⚽

            A gyerekek nagy örömére sok időt töltöttünk a medencében, ahol a fürdőzés mellett rengeteget nevettünk és játszottunk. A sport sem maradhatott el: fociztunk, röplabdáztunk, különféle ügyességi játékokban vettünk részt, és természetesen sokat sétáltunk a környéken. 🌳

            Ellátogattunk a játszótérre is, ahol a közös játéké volt a főszerep, valamint egy különleges élménnyel gazdagodtunk az állatsimogatóban, ahol többek között lámával, borzzal, fácánnal, nutriával, teknősökkel, cicákkal, lovakkal és emuval is találkozhattunk. 🦙🐴🐢

            A mozgás mellett kreatív és gondolkodtató feladatok is színesítették a hetet: kvízeket oldottunk meg, gyöngyöt fűztünk, és közös esti programokkal is eltöltöttük az időt. Egyik este még egy izgalmas focimeccsnézésre is sor került. ⚽😊

            A hét folyamán finom ételekkel is elláttak bennünket – olyan fogásokkal, amelyek igazán elnyerték a gyerekek tetszését, és sok kedvencük is szerepelt az étlapon. 🍽️

            Ez a néhány nap nemcsak a mozgásról szólt, hanem az együtt töltött időről, a barátságokról, az új élményekről és a közös nevetésekről is.

            Nagyon jó hangulatban telt a hét, mindenki sok szép emlékkel gazdagodott. 💚

            #5osztály #közösélmények #mozgásbanatermészetben #iskolaiélmények


          • 🎈 Gyereknap az iskolánkban 🎈

          • Iskolánkban vidám hangulatban telt az idei Gyereknap, amelyen valamennyi osztály részt vett. A tanulók különböző állomásokon próbálhatták ki ügyességüket és kreativitásukat: izgalmas feladatokat oldhattak meg, sportolhattak, gyöngyöt fűzhettek, pingpongozhattak, robotikával ismerkedhettek, és a légvárban is önfeledten szórakozhattak.

            A nap egyik leglátványosabb programja a tűzoltósági bemutató volt, amely nagy sikert aratott a gyerekek körében. A sok élmény és mozgás után pedig finom hamburgerekkel tölthettük fel az energiakészleteinket.

            Öröm volt látni a sok mosolygós arcot és a jókedvet, amely egész nap elkísérte a programokat. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult a rendezvény sikeréhez! Egy igazán tartalmas, élményekben gazdag napot tölthettünk együtt. ❤️

            #Gyereknap #IskolaiÉlet #KözösÉlmények #Vidámság #EgyüttJóLenni 🎉😊

          • Összetartozás napja az alapiskolában

          • Egy tánc, amely összeköt bennünket

            Iskolánk örömmel csatlakozott a Megbecsültek Társasága Polgári Társulás kezdeményezéséhez, amelyre Forró Krisztián, a társulás elnöke hívta

            meg az oktatási intézményeket az Összetartozás

            Napja alkalmából.

            "Az összetartozás tánca nem ünneplés, hanem méltó, cselekvő megemlékezés. Nem szónoklat, hanem mozdulat. Nem kötelező formaság, hanem élő tapasztalat." Ennek szellemében diákjaink polgári táncokat tanultak és táncoltak, megélve az együttlét, a közösség és az összetartozás erejét.

            Az ilyen közös élmények maradandóbbak lehetnek bármely tankönyvi fejezetnél, hiszen a gyerekek megtapasztalhatják, hogy egy nagyobb közösség részei, amelynek múltja van, és amelynek jövőjét együtt építjük.

            Köszönjük a lehetőséget és minden résztvevő lelkes közreműködését!

          • Összetartozás napja az óvodában

          • Ma az összetartozás napja van.

            Ezen a napon arra gondolunk,

            hogy minden magyar összetartozik,

            akárhol is él a világban.

            Szeretjük egymást,

            segítünk egymásnak,

            és együtt vagyunk egy nagy család.

          • Kispályás labdarúgó-torna Galántán

          • A Tallósi Alapiskola felső tagozatos diákjai kispályás labdarúgó-tornán vettek részt a Galántai Kodály Zoltán Alapiskolában.

            A tornán a Tallósi Alapiskola mellett a Hidaskürti, Nagymácsédi, Jókai, Felsőszeli, Diószegi, Nagyfödémesi, valamint a hazai Galántai Kodály Alapiskola csapatai mérkőztek meg egymással. Tanulóink kiváló teljesítményt nyújtottak: a csoportkörben 2 győzelmet és 1 vereséget szereztek, majd a helyosztón a Jókai Alapiskola csapatával vívott mérkőzés után a nagyszerű 4. helyen végeztek.

            Csapatunk szép sportpillanatokat szerzett, végig taktikus, fegyelmezett és sportszerű játékot bemutatva. Külön büszkeség számunkra, hogy a torna legjobb kapusa címet a Tallósi Alapiskola hálóőre, Bertók Erik nyerte el.

            A csapat tagjai:

            * Bertók Erik

            *Izsóf Ádám

            * Lakatos Dominik

            * Bertók Alex

            * Lakatos Vojtech

            * Hoboth Ondrej

            * Buják Mário

            Szívből gratulálunk a fiúknak a remek eredményhez, a példamutató hozzáálláshoz és a kiváló csapatmunkához! Köszönjük a meghívást és a színvonalas szervezést a Galántai Kodály Zoltán Alapiskolának!

          • Egy nap tele örömmel és mozgással az óvodában

          • Ma gyermeknapot tartottunk az óvodában, amely már a tízórai elfogyasztásával kezdődött az udvaron. A gyerekek nagy örömmel vettek részt a különböző játékos feladatokban: ugráltak, célba dobtak, másztak, és sokat mozogtak.

          • Apinko9 / Lavu Roland, Daniš József/

          • Egy fejezet véget ér, de a történet tovább íródik A verseny izgalmai nem értek véget. Az országos döntőn a csapatnak nemcsak az előre megadott pályát kellett hibátlanul teljesítenie, hanem egy teljesen új, helyben kihirdetett meglepetésfeladatot is meg kellett oldaniuk. Ez a kihívás minden csapatot próbára tett, de az Apinko9 tagjai ismét bizonyították kreativitásukat, problémamegoldó készségüket, a médiaeszközökben való jártasságukat valamint a csapatmunkájuk erejét. A kemény munka meghozta gyümölcsét: az előkelő hetedik helyen végeztek, ami egy új csapattól kiemelkedő eredmény.

            A zsűri is elismerte teljesítményüket, így különdíjban részesültek, mint "Legjobb Új Csapat". Ez a siker azonban nem jöhetett volna létre a közösség támogatása nélkül. Hálásan köszönjük: községünk polgármesterének, aki biztosította a gyakorláshoz szükséges munkaasztalt, valamint az utat és a szállást, a Szülői Tanácsnak, akik vállalták a nevezési díjakat és mindenben támogatták a csapatot, és mindenkinek, aki bármilyen módon hozzájárult ahhoz, hogy a gyerekek eljuthassanak az országos döntőbe. Nélkületek mindez nem valósulhatott volna meg — szívből köszönünk minden segítséget és támogatást!

            A csapat tagjai most már a középiskolában folytatják útjukat, új kihívásokkal és lehetőségekkel szembenézve. Mi pedig itt, az iskolában tovább visszük azt a lendületet és inspirációt, amit ők hagytak maguk után. Új csapatokat fogunk összehozni, és bízunk benne, hogy a következő generációk is hasonló sikereket érnek majd el, ugyanilyen lelkesedéssel és kitartással.

            A történet tehát folytatódik — és mi már izgatottan várjuk, milyen új csodákat hoz a következő robotikai szezon! Felkészítő pedagógus: Nógel Klaudia

    • Kontakty

      • Základná škola s materskou školou s VJM - Alapiskola és Óvoda
      • 031/78 55 290 (iskola), 031/ 70 20 206 (óvoda)
      • č. 4.
        92504 Tomášikovo
        Slovakia
      • 36090361
      • tomasikovozs.edupage.org
  • Fotogaléria

    • zatiaľ žiadne údaje