Novinky

          • Kirándulás és mozizás

          • A gyerekekkel kirándulni voltunk Dunaszerdahely városában, és egy igazán vidám napot töltöttünk együtt. Játszottak a játszótéren, majd moziba mentünk, ahol megnéztük a Zootropolis 2 című mesét.

            Sok nevetéssel, élménnyel és szép közös emlékkel gazdagodtunk.

            Kevesebb megjelenítése

          • Galántai focitorna - Lányok

          • A Tallósi Alapiskola lánycsapata első alkalommal vett részt a lányok számára megrendezett focitornán, amelyre Galántán, a Kodály Zoltán Alapiskola szervezésében került sor. A tornán öt iskola csapata mérte össze erejét: a házigazda Galánta mellett Felsőszeli, Diószeg, Nagymácséd és a Tallósi Alapiskola lányai is pályára léptek.

            A mérkőzések során a lányok nagyon ügyesen szerepeltek, rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodtak, valamint betekintést nyerhettek a versenysport világába. Az egész nap remek hangulatban telt, sok nevetéssel, izgalmas pillanattal és szép focival.

            Mindenki elégedetten zárta a tornát, hiszen a csapat minden tagja kihozta magából a maximumot.

            Külön szeretnénk kiemelni a tallósi lányok példás magaviseletét, mind a pályán, mind pedig azon kívül. Sportszerűségükkel, kitartásukkal és lelkesedésükkel méltón képviselték iskolánkat.

            A csapat névsora:


            Juhos Viktória


            Hoboth Valentína


            Lakatos Anabela


            Hoboth Darina


            Lavu Romina


            Lavu Ingrid


            Miklós Emília


            Hoboth Iveta


            Hoboth Veronika

            „A futball megtanít küzdeni, tisztelni és együtt örülni.”

            Gratulálunk a Mókusoknak, és csak így tovább!

          • Tallósi tehetségek: robotokkal Kassára, énekkel az arany sávig

          • Büszkék vagyunk rá, hogy iskolánkról az Új Szó is írt!Köszönjük a figyelmet és az elismerő szavakat – öröm számunkra, hogy bemutathatjuk közösségünk munkáját és diákjaink sikereit. 😊Olvassátok szeretettel a cikket! 👇

            https://ujszo.com/regio/tallosi-tehetsegek-robotokkal-kassara-enekkel-az-aranysavig?utm_source=fbINTERN&utm_medium=Ujszo&utm_campaign=fanpageUjszo&fbclid=IwdGRjcASEpBhjbGNrBISkDmV4dG4DYWVtAjExAHNydGMGYXBwX2lkDDM1MDY4NTUzMTcyOAABHtti7qsfGCsxTPlJPtF0juYv-FKpedywn6DM7nA5-Vrb4zKY7bcQJSux6VaM_aem_5NPdo6ULkHnXX7vR7WaQEw

            A tallósi alapiskola tanulói nagy örömükre eljutottak a World Robot Olympiad verseny Kassán szervezett országos fordulóra, ami azért nagyszerű teljesítmény számukra, mert első alkalommal vettek részt a versenyen. Az iskola legújabb sikere egy-egy arany és ezüst sávos minősítés a Salve Regina Mária-énekversenyen.

            A tallósi magyar tannyelvű alapiskola először kapcsolódott be a World Robot Olympiad versenybe. Három kilencedikes tanuló, Daniš József, Farkas Tibor és Lavu Roland a Senior kategóriában Apinko9 csapatnéven nevezett be. 

            „A felkészülést már februárban megkezdtük, melynek során osztályfőnökként és digitális koordinátorként segítettem a diákok munkáját. A kezdeti lépésekben és a felkészülés során nélkülözhetetlen támogatást nyújtott Bicsan Sztraka Rita, az Innovatív Oktatásért Intézet mentora is”

            – mondta el az Új Szónak Nógel Klaudia. Kifejtette, a diákok hónapokon át kitartóan dolgoztak: robotot építettek, programoztak, teszteltek és folyamatosan próbálták minél egyszerűbben, gyorsabban és hatékonyabban megoldani a feladatokat. A felkészülés során nemcsak technikai tudásuk fejlődött sokat, hanem megtapasztalták a csapatmunka, a türelem és a problémamegoldás fontosságát is.

            „Bár mottónk kezdettől fogva az volt, hogy Merj nagyot álmodni!, eleinte magunk sem gondoltuk volna, hogy sikerül kivívniuk a továbbjutást az országos fordulóra. Most azonban hatalmas örömmel és izgatottsággal készülünk a következő kihívásra, amely június 1-jén lesz Kassán”

            – tette hozzá a pedagógus, aki szerint ez az eredmény különösen sokat jelent a tanulók számára, hiszen bizonyítja, hogy szorgalommal, kitartással és csapatmunkával valóban messzire lehet jutni. Nógel Klaudia úgy véli, kilencedikes diákként ez a siker nemcsak önbizalmat ad számukra, hanem a jövőképük alakításában is meghatározó szerepet játszhat. 

            „Az iskola életében is fontos mérföldkő ez az elismerés. Büszkék vagyunk arra, hogy diákjaink az iskola falain kívül is megmutathatják tehetségüket, új tapasztalatokat szerezhetnek és szélesíthetik látókörüket. Bízunk benne, hogy eredményük más tanulókat is inspirál majd arra, hogy merjenek nagyot álmodni és bátran belevágni az új kihívásokba”

            – fogalmazott Nógel Klaudia.

             

            Lavu Esmeralda aranysávos, Lavu Eliška ezüstsávos minősítést szerzett (Az iskola képarchívuma)

            A napokban egy másik sikernek is örülhettek a tallósi iskolában. A Mária Rádió Mirjam által meghirdetett Salve Regina Mária-énekversenyen az intézményt két ötödik osztályos tanuló, Lavu Esmeralda és Lavu Eliška képviselte. 

            „A rendezvény pünkösdhétfőn volt a komáromi Szent Anna-kápolnában, amely ezen a napon valóban megtelt énekszóval és lelki élményekkel. A versenyt alapiskolás tanulók számára hirdették meg, és a résztvevőknek egy kötelező és egy szabadon választott egyházi éneket, kellett előadniuk. A nap zárásaként valamennyi résztvevő közösen énekelt el egy kijelölt egyházi dalt, amely meghitt és felemelő lezárása volt az eseménynek”

            – tájékoztatott Tyukos Adrienn, a felkészítő pedagógus.

            Lavu Esmeralda arany sávos, Lavu Eliška ezüst sávos minősítést szerzett. 

            „Pedagógusként ez számunkra rendkívül sokat jelent, hiszen nagy öröm látni, amikor a gyermekek bátran megmutathatják tehetségüket, szorgalmukat és kitartásukat egy ilyen színvonalas rendezvényen”

            – egészítette ki Tyukos Adrienn, aki szerint ezek az alkalmak nemcsak a zenei fejlődésüket segítik, hanem önbizalmat, közösségi élményeket és maradandó emlékeket is adnak számukra. Különösen értékes volt megtapasztalni azt a szeretetteljes és felemelő légkört, amely a versenyt végigkísérte.

            A felkészülést már márciusban elkezdték. Közösen választották ki azokat az egyházi énekeket, amelyek leginkább illettek a gyermekek hangjához. A kislányok rendszeresen bent maradtak délutánonként az iskolában, ahol együtt énekeltek, gyakoroltak és készültek a fellépésre. A próbák során nagy hangsúlyt fektettek a tiszta éneklésre, a pontos szövegtudásra, valamint arra is, hogy a gyermekek átérezzék az énekek lelki mondanivalóját. A sok közös gyakorlás nemcsak fejlődést, hanem sok szép közös élményt is adott számunkra a pedagógus szerint.

             

          • S Z O M S Z É D O L Á S Deň ľudových tradícií - Folklórny festival

          • Bratislavská ul. 1458/71, 924 01 Galanta
            Tel: 031 /780 26 21, osveta_galanta@zupa-tt.sk, www.osvetagalanta.sk
            TLAČOVÁ SPRÁVA / SAJTÓHÍR 14.5.2026
            S Z O M S Z É D O L Á S
            Deň ľudových tradícií - Folklórny festival
            Galantské osvetové stredisko organizuje 2. ročník festivalu Deň ľudových tradícií SZOMSZÉDOLÁS so sprievodnými podujatiami v areáli vodného mlyna v Tomášikove. Základnou filozofiou festivalu je prezentovať bohatý tradičný folklór, cestovný ruch a gastronómiu Matúšovej zeme, spolu s ďalšími priľahlými regiónmi. Na festivale budeme môcť privítať až šesť folklórnych súborov.
            Hosťami festivalu budú v tomto roku folkloristi zo Žitného ostrova. V rámci hlavného festivalového programu sa verejnosti predstaví tanečný súbor CSALLÓKÖZI TÁNCEGYÜTTES z Dunajskej Stredy.
            Organizátori pripravili širokú škálu sprievodných podujatí v prekrásnom prostredí Malého Dunaja: výstavu fotografií Ladislava Struhára, prezentáciu tvorby ľudových remeselníkov (prútikári, práca s hlinou), jazdu na koni, ako aj prehliadku vodného mlyna.
            Spoluorganizátorom podujatia je Vlastivedné múzeum v Galante.
            S Z O M S Z É D O L Á S
            Folklórfesztivál
            A Galántai Népművelési Központ Tallóson a Kis-Duna partján, május 30-én rendezi meg a SZOMSZÉDOLÁS c. folklórfesztivál második évfolyamát. A fesztivál célja, hogy a Mátyusföld gazdag néphagyományának, folklórjának, idegenforgalmának és gasztronómiájának bemutatására teret adjon és összekapcsolja azt térségünk szomszédos régióival. A fesztivál során hat népművészeti együttes lép színpadra.
            Az idei fesztivál vendége a szomszédos Csallóköz, amely gazdag folklórjáról és néphagyományáról is ismert. A fesztivál során a mátyusföldi folklóregyüttesek mellett fellép a dunaszerdahelyi CSALLÓKÖZI TÁNCEGYÜTTES.
            A fesztivált több kísérőrendezvény színesíti a festői Kis-Duna partján: biztosított az állandó tárlatvezetés a cölöpös vizimalomban, fotókiállítás keretén belül mutatják be Ladislav Struhár fotóművész alkotásait, kézműves foglalkozásokkal – kosárfonás, agyagozás – várják az érdeklődőket, ugyanakkor a gyermekek számára biztosított a lovaglási lehetőség.
            A rendezvény társszervezője a Galántai Honismereti Múzeum.
            MIESTO A DÁTUM/HELYSZÍN ÉS IDŐPONT: - Tomášikovo, areál vodného mlyna; 30. máj 2026 o 17.00 hod.
            - Tallós, a vizimalom területe; 2026. május 30., 17.00 h
            SPOLUORGANIZÁTORI/TÁRSRENDEZŐK/TÁMOGATÓK: Vlastivedné múzeum v Galante / Galántai Honismereti Múzeum; OOCR Matúšova zem - Mátyusföld; Obec Tomášikovo / Tallós község; Fond na podporu umenia / Művészeti Alap; Fond na podporu kultúry národnostných menšín / Kisebbségi Kulturális Alap; Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ, Pozsony.
            Srdečne Vás pozývame! / Mindenkit szeretettel várunk!

          • Anyák napi műsor - Iskolások

          • Anyák napja alkalmából iskolánk tanulói szeretetteljes műsorral köszöntötték az édesanyákat és nagymamákat. A megható versek, dalok és előadások mosolyt és örömteli pillanatokat varázsoltak az ünnepeltek arcára.

            Köszönjük tanulóinknak a szép szereplést, valamint külön köszönet illeti a felkészítő pedagógusokat áldozatos munkájukért, lelkesedésükért és odaadásukért.

            „Az édesanya szíve a gyermek első iskolája.” – Henry Ward Beecher

          • Anyák napi műsor - Óvodások

          • Anyák napi műsor -2026.május 19

            Óvodások

            "Álmomban az éjszaka

            aranykertben jártam.

            Aranykertben aranyfán

            aranyrigót láttam.

            Aranyrigó énekét

            a szívembe zártam.

            Ahány levél lengedez

            szélringatta ágon,

            ahány harmatcsepp ragyog

            fűszálon, virágon

            Édesanyám, fejedre

            annyi áldás szálljon!"

          • Szenzációs siker a WRO versenyen!

          • Hatalmas örömmel és büszkeséggel osztjuk meg a hírt, hogy iskolánk csapata, Apinko9 ( Lavu Roland, Daniš Jozef, Farkas Tibor), kiemelkedő eredményt ért el a World Robot Olympiad (WRO) regionális fordulóján.

            A diákok lenyűgöző technikai tudásról és példás csapatmunkáról tettek tanúbizonyságot, aminek meglett a gyümölcse: bejutottak az országos döntőbe!

            Ez a siker nemcsak a versenyzők kitartását, hanem iskolánk innovatív szellemiségét is tükrözi. Merhetetlenül büszkék vagyunk rátok, hogy ilyen színvonalon képviseltétek intézményünket ezen a rangos megmérettetésen.

            Szívből gratulálunk a csapatnak és felkészítőjüknek!

            Külön köszönjük az Innovatív Oktatási Intézet mentorának segítségét.

            Az országos versenyhez pedig sok sikert, pontos kódokat és ugyanilyen lelkesedést kívánunk! Hajrá!

          • A XVI. Ipolyi Arnold Országos Magyar Népmesemondó Verseny Regionális elődöntőjén jártunk Zsigárdon.


          •  

            A XVI. Ipolyi Arnold Országos Magyar Népmesemondó Verseny Regionális elődöntőjén jártunk Zsigárdon.

            Hat ügyes és lelkes gyermekkel érkeztünk a versenyre, akik nemcsak csodásan szerepeltek, hanem rengeteg élménnyel is gazdagodtak. Nagy örömmel vettek részt a kézműves foglalkozásokon , sok új barátra tettek szert , és felejthetetlen napot tölthettek együtt.

            Eredményeinkre nagyon büszkék vagyunk:

            Első kategória:

            • Lakatos Tamás – ezüstsáv

            Második kategória:

            • Hobot Laura – bronzsáv

            • Lakatos Jázmin – ezüstsáv

            Harmadik kategória:

            • Lakatos Lamia – bronzsáv

            • Lakatos Anabela – bronzsáv

            • Juhos Viktória – ezüstsáv

            Szívből gratulálunk minden versenyzőnknek!

            Nagyon büszkék vagyunk rátok!

            „A népmese a lélek öröksége.”

          • Beiratkozás az első osztályba – Mesés kaland a Tudás várában!

          • Ezen aszép tavaszi reggelen a Tudás vára újra kitárta kapuit, és megérkeztek hozzánk a leendő elsős hercegnők és hercegek, akik bátran nekivágtak az első nagy iskolai kalandjuknak.

            A gyerekeksikeresen teljesítették az ötpróbát, ahol ügyességüket, kíváncsiságukat és bátorságukat is megmutathatták. A végén még a háromfejű sárkánnyal is találkoztak – de a mosoly, a jókedv és a lelkesedés minden fejet legyőzött.

            A Tudás vára jelenlegi lakói előtt pedig közösen fogadalmat tettek, amelyben megígérték, hogy figyelmesek lesznek, segítik egymást, és minden nap tanulnak valami újat.

            A kalandot kézműves foglalkozáskövette, ahol szebbnél szebb alkotások készültek, majd egy kis eszem- iszom vigadalom, hogy méltóképpen megünnepeljék ezt a varázslatos napot.

            Már most izgatottan várjuk a szeptembert, amikor ez a kilenc aranyos gyerkőc megkezdi kalandját a Betűk és Számok birodalmában.

             

          • Nyitott kapuk, nyitott szívek – Nyitott nap az óvodában

          • „Nyitott kapuk, nyitott szívek” címmel szerveztük meg óvodánk nyitott napját, amelynek során a délelőtti órákban a szülők betekintést nyerhettek mindennapi életünkbe.

            A közös torna, a vidám tánc, a kreatív kézműveskedés és a jó hangulatú tízórai mind hozzájárultak ahhoz, hogy együtt élhessük át az óvodai mindennapok örömét.

            Vendégeinknek egy kedves meseelőadással is készültünk, amelyben a kis vendégeink interaktív módon kapcsolódtak be.

            Külön öröm volt számunkra látni a lelkes szülőket és a bátor, mosolygós kisgyermekeket, akik gyorsan feloldódtak, és vidáman kapcsolódtak be a programokba.

            Az udvaron önfeledt játék és nevetés töltötte meg a teret – igazi közösségi élmény volt minden pillanat.

            Hiszünk abban, hogy a közösség építése már kisgyermekkorban elkezdődik.

            Óvodánk egy befogadó, szeretetteljes közeg, ahol minden gyermek – családi háttértől függetlenül – együtt tanulhat, játszhat és fejlődhet.

            Közösségünk sokszínűsége érték, amely gazdagítja mindennapjainkat, és segíti a gyerekeket abban, hogy nyitottá, elfogadóvá váljanak.

            Fontos számunkra, hogy a szülők személyes tapasztalatok alapján alkossanak véleményt rólunk. Bízunk benne, hogy a nálunk töltött idő megerősítette: egy támogató, biztonságos és dolgos közösséget építünk együtt, ahol minden kisgyermeknek helye van.

            Különösen nagy érték, ha mindez a szülőfaluban történik – az ismerős környezet, a helyi kapcsolatok és a közös élmények erős alapot adnak a jövőhöz.

            Hálásan köszönjük a szülőknek a részvételt és a bizalmat!

            Szeretettel várjuk Önöket a beiratkozásra: május 14-én, csütörtökön

            Legyünk együtt részesei egy összetartó, támogató közösségnek!

          • Föld napja – a 2. osztály is útra kelt!

          • Iskolánk 2. osztályos tanulói örömmel csatlakoztak a nemzetközi kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy közösen, Európa-szerte tegyünk a bolygónkért.

            A gyerekek biciklire pattantak, és lelkesen eltekertek Eperjesre – majd vissza is! Ez a szép teljesítmény nemcsak a megtett kilométerekről szólt, hanem az összefogásról, a mozgás öröméről és a környezettudatos gondolkodásról is.

            A megtett táv így már egy közös európai térkép részévé válik, bizonyítva, hogy a távolság nem elválaszt, hanem összeköt bennünket.

            Büszkék vagyunk a kis bringásainkra!

          • Föld napja az alsó tagozaton

          • Ma a Föld napját ünnepeltük az alsó tagozaton, és egy kicsit mindannyian közelebb kerültünk a természethez.

            A gyerekek játékos feladatokon, beszélgetéseken és kreatív alkotásokon keresztül tanultak arról, hogyan vigyázhatunk bolygónkra. Beszéltünk a szelektív hulladékgyűjtésről, a víz- és energiatakarékosságról, és arról is, hogy már apró lépésekkel is sokat tehetünk a környezetünkért. Készült sok szép rajz, plakát, és természetesen nem maradt el a jókedv sem!

            Bízunk benne, hogy ezek az élmények hosszú távon is velük maradnak, és a mindennapokban is eszükbe jut majd: vigyázni a Földre mindannyiunk közös feladata.

          • Egy felejthetetlen nap a Malkia Parkban

          • A mai nap tele volt csodával és felfedezéssel!

            Az első és második osztály a Malkia Parkban járt, ahol közelről láthatták a mentett állatokat és rengeteg új élménnyel gazdagodtak.

            A gyerekek ámulva figyelték a nagy macskaféléket, mosolyogva integettek a szurikátáknak, és izgatottan mesélték egymásnak, mit láttak éppen. A jókedv végig velük volt, minden pillanatban ott ragyogott a gyerekek arcán.

            Hálásan köszönjük MINDAZOKNAK, akik lehetővé tették ezt a kirándulást – nélkülük nem született volna ennyi csillogó szem, kacagás és "nézd, nézd, ott a…!"pillanat.

          • Iskolaelőkészítő program az óvodásoknak

          • A leendő első osztályos diákok, akik részt vesznek az iskola által meghirdetett iskolaelőkészítő programban, az iskola nyílt napja alkalmából körbejárták az iskola épületét. Megtekintették a napközis osztályokat, a tornatermet, valamint az első osztályt, ahol megismerkedtek az első osztályos tanítónénivel és a gyerekekkel. A szenzomotoros szobában lehetőségük volt kipróbálni néhány eszközt. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, és örömmel vették tudomásul, hogy hamarosan ők is iskolások lesznek.

          • Nyitott nap az iskolában

          • Nagy öröm volt számunkra, hogy nyitott napunkon ilyen sok szülőt köszönthettünk iskolánkban. Különleges alkalom volt ez, amikor együtt pillanthattunk be a mindennapjainkba, és megmutathattuk, hogyan telnek a tanórák, hogyan tanulnak és dolgoznak a gyerekek.

            A látogatók testközelből tapasztalhatták meg az interaktív feladatokat, a közös gondolkodást, a digitális eszközök használatát, és azt a lelkes, aktív munkát, amely a tanóráinkat jellemzi. Jó volt látni az érdeklődő tekinteteket, a mosolyokat, és azt, hogy a gyerekek milyen büszkén mutatták meg, mivel foglalkoznak nap mint nap.

            Hálásan köszönjük mindenkinek, aki időt szánt ránk, és ellátogatott hozzánk ezen a napon. Nagyon sokat jelent számunkra a támogatásuk és az érdeklődésük! 💙

          • Közös élmények Tallóson – vendégeket fogadtunk

          • Április 16- án iskolánk vendégül látta a mosonmagyaróvári és hédervári Piarista Általános Iskola 55 diákját és 6 tanárát. Vendégeink először az iskolánk épületét, tantermeit, udvarát,sportpályáit tekintették meg,majd átvonultak a tallósi Eszterházy-kastély udvarára, ahol megvendégeltük őket, majd egy előadást hallgattak meg a kastély múltjáról,jelenéről. Az előadásban szerepet vállaltak iskolánk kilencedikes és hetedikes tanulói, név szerint Juhos Viktória,Lavu Roland,Lakatos Lamia,akik érdekes részleteket meséltek Gágyor József tallósi származású történész könyvéből,ezáltal bemutatva Tallós község és az Eszterházy - kastély történetét. Az előadás után vendégeink megtekintették a kastély felújított folyosóját és reprezentatív helységeit, melyekben tanáraink által tárlatvezetés keretén belül rengeteg ismerettel gazdagodtak. A program végén tettek egy közös sétát idegenvezetőikkel a kastély parkjában. Örömmel tölt el minket, az iskola vezetőségét,tanárjait, diákjait, hogy vendégeink elégedetten távoztak,sok ismerettel gazdagodva, abban a reményben, hogy júniusban Mosonmagyaróváron újra találkozunk, amikor majd ők látják vendégül az iskolánk pedagógusait,diákjait. Elmondhatjuk, hogy egy igazán örömteljes, élményekben gazdag napot tudhatunk magunk mögött, melynek folytatását,a mosonmagyaróvári kirándulást iskolánk diákjaival és pedagógusaival már most várjuk.

          • KiskertÉsz - óvoda

          • Az óvodában a közelmúltban egy igazán különleges összefogásnak lehettünk részesei: a szülőkkel közösen egy kis kertet álmodtunk meg és valósítottunk meg gyermekeink örömére.

            A szülők kétkezi munkával járultak hozzá a megvalósításhoz, nevüket külön is szeretettel és hálával emeljük ki:

            Mészáros Bede Anett és Mészáros Zoltán – Mészáros Noé szülei,

            Marek Lakatos – Lakatos Sofia apukája,

            Tibor Molnár – Molnár Attila nagypapája,

            Krisztián Molnár – Molnár Sofia apukája,

            Jaroslav Iván - Iván Jázmin apukája,

            Kuna Ica – Lakatos Nikolas családja, 

            Lavu Róbert - Lavu Róbika, apukája, 

            Miklós Sándor - Kristóf Jenifer nagypapája. 

            Volt, aki idejét és energiáját adta, más anyagi támogatással segítette a kezdeményezést (Mészáros Noé családja anyagi és kétkezű munka) – minden egyes hozzájárulás felbecsülhetetlen értékű számunkra.

            A munkálatok során együtt formáltuk a teret: előkészítettük a talajt, szegélyt raktunk, geo textíliát terítettünk, majd a gyerekekkel közösen hordtuk rá a köveket. Megható volt látni, milyen lelkesedéssel és örömmel vettek részt a kicsik ebben a közös alkotásban. A kert nemcsak szépül, hanem közben élményekkel és emlékekkel is gazdagodik.

            Külön szeretnénk megköszönni a Kango Vezekény támogatását, akik az ágyásszegélyt és a geo textíliát adományozták.

            Külön öröm számunkra, hogy egy családnak köszönhetően magas ágyással is bővült a kertünk: Király Alexandra – Tóth Bálint anyukája jóvoltából. A községi hivatal pedig földet biztosított, amelyet a gyerekekkel együtt töltöttünk az ágyásba. Hamarosan közösen ültethetünk, gondozhatjuk a növényeket, és figyelhetjük, hogyan fejlődik mindaz, amit együtt hoztunk létre.

            Hálás szívvel mondunk köszönetet Lavu Józsefnek – Lavu Dominika apukájának – is, aki az óvoda közlekedési eszközeit megjavította, ezzel is mosolyt csalva a gyerekek arcára nap mint nap.

            Ez a kert több lett, mint egy egyszerű udvari fejlesztés. Ez a kert az összefogás, a gondoskodás és a szeretet jelképe. Minden egyes lapát föld, minden kő és minden segítség mögött ott van a szándék: jobbá, szebbé tenni gyermekeink mindennapjait.

            Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult – a gyerekek öröme a legszebb visszajelzés arra, hogy megérte. 

          • Roma Világnap a felső tagozaton

          • Ma iskolánk felső tagozatán a Roma Világnap alkalmából tematikus napot tartottunk a tanórák keretében. A program különleges részét képezte Ravasz József rendhagyó történelem- és irodalomórája, amelyen az 5–7., valamint a 8–9. évfolyam diákjai vettek részt.

            Az óra elején a tanulók megismerkedhettek a Nemzetközi Roma Nap történetével. Megtudhatták, hogy 1971. április 8-án Londonban 14 ország roma értelmiségi és politikai képviselői találkoztak, ahol megalakult az első Roma Világszövetség. Ez az esemény mérföldkőnek számít a roma közösség életében, hiszen ekkor született döntés a roma zászlóról, a himnuszról, valamint a nyelvi egység fontosságáról is. A program zárásaként bemutatásra kerültek az 1992-ben írt, háromnyelvű „Szívházikó” című tanmesék, amelyekből a diákok felolvasás formájában is hallhattak részleteket.

            A tanórákon is a Roma Világnap témájához kapcsolódó feladatokkal dolgoztak a diákok. A rendhagyó tanóra célja az volt, hogy a tanulók közelebb kerüljenek a roma kultúra értékeihez, és erősödjön bennük az elfogadás, az identitástudat és a közösséghez tartozás érzése.

    • Kontakty

      • Základná škola s materskou školou s VJM - Alapiskola és Óvoda
      • 031/78 55 290 (iskola), 031/ 70 20 206 (óvoda)
      • č. 4.
        92504 Tomášikovo
        Slovakia
      • 36090361
      • tomasikovozs.edupage.org
  • Fotogaléria

    • zatiaľ žiadne údaje